Vázlat, cselekmény

Először is leszögezném, hogy az írás, mint fogalom, mint tevékenység, mint életforma, mint művészet nagyon-nagyon sok ellentétre épül, és az írás különböző részleteinél ezek fel fognak merülni. Ne lepődjetek meg, ha olyannal találkoztok a későbbiekben, hogy a szabadság behatárol a korlátok pedig új utakat nyitnak. Paradoxon, tudom, de ez is művészet, és a művészetek soha nem a racionalizmusukról voltak híresek.

Azért írtam le ezt, mert ahhoz, hogy megértsük egymást, hogy megértsétek, amit mondani akarok szükséges lesz, hogy Ti is hasonlóképpen lássátok az írás művészetét, ahogyan én. Nem várom el, és nem is várhatnám el, hogy a későbbiekben is így gondolkodjatok, de kérlek titeket, hogy amíg ezen a blogon az én soraimat olvassátok, ezt próbáljátok meg szem előtt tartani, hogy megérthessétek, amit át akarok Nektek adni. :)

Ha ez megtörtént, egészen másképpen fogod látni az írás művészetét – el fogod kezdeni tényleg művészetként kezelni, nem csak eszközként vagy szórakoztató hobbiként.

„A kezdő és gyakorlott írók és a művészi alázat” című cikkben már említettem a különböző kapcsolódási pontokat, amikre, ahogy ígértem, most szépen ki is térek:

Milyen kapcsolódási pontokra gondolok éppen:

·     A sztori korábbi jeleneteiben a potenciális utalási lehetőségekre, amivel az író képes elmélyíteni a történet mondanivalóját, karaktereit. Olyan nincs, hogy egy történet túl sok mondanivalóval bír, vagy túl mély, főleg akkor, ha Te magad kezdő vagy, vagy csak még nem vagy elég gyakorlott. (Azért át lehet esni a ló túloldalára, de elég nehéz, és az általában a kesze-kusza, se füle se farka féle cselekményként valósul meg.) Szoktasd magad hozzá ahhoz, hogy keresed es követeled a potenciált a munkádban.

·     A történet még nem teljesen kiforrott részleteire, fekete foltokra a megoldást. Sokszor a sok-sok pici válasz lehetőség ott van végig előtted, csak meg kell találni hozzá a nyomokat, mint egy detektívnek a nyomozás során. Néha mindössze egy szó is elég ahhoz, hogy valamelyik megválaszoltalan kérdésre magyarázatot tudj adni a későbbiekben, például egy mellékkarakter személyiségével kapcsolatban. Talán már sokszor át is olvastad azt a részt, de ha egy alkalommal másképp cseng a füledben egy fel sor, talán éppen az vezet majd a megoldáshoz, és ezáltal az elégedett es lenyűgözött olvasókhoz.

·     Új lehetőségeket olyan csavarok bevezetéséhez a történetbe, amire eredetileg talán nem is gondoltál. Ezek a legjobbak, ezekből jönnek a legfantasztikusabb ötletek - mivel Te magad sem gondoltál arra a fordulatra, igy nyilván az olvasóid még annyira sem, ezért pont ezekkel lehet jó alaposan sokkolni őket. Persze, mint a világon mindent, ezt is lehet rosszul csinálni es elszúrni, szóval nagyon vigyázz, hogy csak addig told ki a hataraidat, amig tudsz velük bánni – vagy annál csak egy picivel tovább a fejlődés érdekében.

Mint azt láthatjuk, megéri odafigyelni az apróságokra, mert az ördög a részletekben rejlik, ez művészeti ágtól függetlenül mindenre ugyanúgy igaz.

Hamarosan azt is elmagyarázom, hogy az itt említett három pontot hogyan kezeljétek egy feladattá gyúrva, hogy a történet folyamatos és természetes hatást nyújtson az olvasó számára, viszont egyszerre tudjátok folyamatosan formálni a sztorit a terveitek szerint.

De addig is – kezdjük az elején:

Miért jó, ha vázlatolsz?

Két oka van. Az egyik az, hogy minden fontos információ, ami a történeted tervezgetéséhez kell ott lesz előtted amikor csak szükséged van rá. A másik, hogy itt nem kell lenyűgöznöd senkit – olyan slampos stílusban írhatsz, ahogy akarsz, olyan buta becenevekkel illetheted a szereplőidet, amilyennel akarod, mert senkit nem érdekel, mert úgyis csak Te látod. Rizikómentesen próbálgathatod a szárnyaid, vagy szórakoztathatod magad, ha úgy tetszik. ;) (Én rendszeresen marhaságokat írok az enyémekbe. :’D Valamiért számomra könnyebb kapcsolódni a történettel, ha úgy tudok vele viccelni, mint egy baráttal. A lényeg persze benne van, és érthető is, de a stílus alapjaiban különbözik a végeredménytől.)

Milyen vázlatokat érdemes írni?

Nos, ezt embere válogatja, hogy kinek melyik kézenfekvőbb, de talán sokat segíthet, ha többféle módszerrel találkozol, és esetleg ki is próbálod őket. Egy kicsivel lejjebb hozok is rá majd példát.

Én személy szerint többféle vázlatot is használok egy történethez, és mindegyik vázlat különböző célt szolgál.

Miért nem elég egy?

Én ugyan nem mondom, hogy egyel nem lehet dolgozni, főleg, ha egyszerűbb, vagy rövidebb a cselekmény, de ha valami bonyolultba, vagy hosszúba kezdesz, mindenképp érdemes megfontolni, hogy több dokumentumban futtasd az információidat, ahol szépen el tudod őket rendezni, és – nem hagyhatom ki ezt sem – nem felejtesz el semmilyen zseniális tervmorzsát, mire odaérsz, hogy megírd őket. Sajnos azt is szem előtt kell tartani, hogy az ember felejt, és ha a memóriánkra bízunk fontos infókat, nagy az esélye, hogy elfelejtjük, vagy idővel teljesen átformálódik. Persze, az átalakulás lehet pozitív is, lehet, hogy valami sokkal kimunkáltabb végeredményt kapsz, de mindig ott lesz a másik lehetőség is. Szóval ne bízz a memóriádban száz százalékosan, és inkább írd fel azt, ami még jól jöhet.

Vannak információk, amelyek több vázlatban is fel fognak bukkanni, és ez így is van jól, mivel végeredményben egy történethez készül az összes vázlat. A kulcsjelenetek mindenképpen ott fognak figyelni a legtöbben, mert annyira fontosak, és muszáj aköré építened a kisebb jelentőséggel bíró jeleneteket, amiket végül össze kell kötnöd egymással. Viszont minden vázlat másképpen fogja felvonultatni az információkat, ami végül teljeskörű rálátást fog Neked biztosítani a cselekményed fölött.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, hoznék is néhány példát a főbb típusokra, amikre jó, ha támaszkodsz az írás folyamán.

1.  A cselekményvázlat

A cselekményed alapszálát, tehát a gerincét fogalmazza meg.

Ez lényegében maga az alapötlet, amivel az elején elkezdesz dolgozni mindenféle kiegészítő tervezgetés nélkül, amit később folyamatosan kiegésztesz (erről a következő bekezdéstől írok). A cselekményvázlat tartalmazza a történet mérföldköveit, amik elsősorban meg fogják határozni a történet irányváltásait, mind történetmesélésben, mind hangulatban, mind érzelmek terén, mind helyszínekben, mindenhogyan.

Pro tipp:

Amikor a történeted cselekményét igyekszel kialakítani semmiképp se a sztori elejétől a vége felé haladj. Kifejtem.

Az előbbi helyett inkább ragadd meg a kis cselekményvázlatodat, és írd fel a feljebb említett mérföldköveket, vagy kulcsjeleneteket, ha úgy jobban tetszik. Próbáld olyan sorrendben írni őket, ahogyan kronológiailag követni fogják egymást, mással egyelőre ne törődj. Ha nem vagy benne biztos, hogy melyik fog előbb történni, ne aggódj, az majd később letisztázódik a fejedben, egyelőre csak írd fel.

Ha ezzel megvagy, kezdj el csoportosítani. Írd össze mindegyikhez, hogy milyen helyszínen fog játszódni, mi lesz a fő motívuma, milyen lesz a domináns hangulata, lesz-e akkoriban új szereplő beiktatva, lényegében írj le minden fontosabb elemet, ami fontos változásokat fog hozni a sztori előrehaladásában.

Ha ez kész, kezdd el összecsoportosítani a kulcsjelenetek elé és után az őket kiváltó, és a rájuk reagáló jeleneteket, amik már megvannak a fejedben. Például: ha a főszereplődet kirúgják a munkahelyéről, milyen események előzik meg azt, és a következmények milyen formában fognak megjelenni? Nem baj, ha némelyikhez alig tudsz írni valamit, az majd idővel kiforrja magát.

Jelenleg a cselekményvázlatod olyan, mint több információ-buborék egymás mellett, ami csak úgy lebeg a levegőben. Vagy mint a csillagok az égen – és most jön az a rész, hogy csillagképeket farigcsálunk belőlük, ergo szépen összekötjük a pontokat, kapcsolatokat hozunk létre a kulcsjeleneteket körülvevő események között. Az pedig, hogy Te milyen csillagképet hozol ki az alapanyagodból, az már teljesen Rajtad múlik – lehet az egy egyenes vonal is, futhat több szálon, vagy lehet akár egy pókháló is.

De tovább fűzném egy kicsit egy még érzékletesebb példával:

Képzeljenek el egy szigetcsoportot a tenger közepén. Az a szigetcsoport a történeted, pontosabban annak a főbb pontjai, amiket bele szeretnél írni, tehát az csakis Rajtad múlik, hogy hány szigetet foglal magába a szigetcsoport. Némelyik szigeten van egy-egy magasabb hegy, ami az adott esemény fordulópontját, vagy tetőpontját jelöli, és amit a karaktereidnek meg kell majd mászni. A történet végén található igazi tetőpont a legnagyobb szigeten fog helyet kapni, amin elhelyezkedik egy vulkán is.

Eddig megvan?

Most, hogy van egy vizuális domborzati térképed a történetedről, és tudod már, hogy milyen témában és hangulatban fog játszódni, ideje átjárhatóvá tenni a szigetcsoportot, ergo: hidakat kell építeni.

A hidak nem fognak összekötni minden szigetet, csakis az egymáshoz csatlakozó (ezek többnyire az egymást követő) jelenet-szigetek fognak kötődni a következőhöz, ráadásul minden sziget egyirányú. Lehet, hogy lesz olyan szigeted, amiről több híd is indul majd, és lehet, hogy lesz olyan, amire több híd érkezik. Például a vulkános tetőpont-sziget valószínűleg ilyen lesz. Az pedig, hogy a vulkán végül kitör-e, szintén rajtad múlik – van bármilyen „földet rengető” eseményed, ami megindokolja, hogy kitörjön a vulkánod? Ha nincs, az sem baj, de ha csak azért nincs, mert a főhős megállította a katasztrófát, akkor az például egy nagyon pozitív kicsengést ad a cselekményednek.

Kezd már valami megjelenni a lelki szemeid előtt?

Persze lehet, hogy lesznek szigetek, amikre nem fog híd vezetni, mert végül nem kerül bele a történetbe. Nem probléma, ha nem kerül bele minden, amit az elején akartál, vagy ha újakat találsz ki helyettük. Ezt a térképet Te rajzolod, tehát minden olyan lesz, ahogyan Te alakítod – minden hiba és minden zsenialitás-szilánkocska Általad fog megjelenni a térképen.

Hangsúlyoznom kell, hogy a szigetek nem valóságos helyszíneket jelölnek, hanem időbeli, érzelmi, vagy egyszerűen csak szituáció béli változásokat. Emiatt nem tudsz visszatérni egy régi szigetre, mert sem az idő, sem az érzelmi állapot, sem a szituáció nem lesz pontosan olyan, mint az előző. Ha hasonló szituációba készülsz visszatérni, mint egy korábbi volt, létre kell hoznod egy hasonló, de új szigetet, ahová a szereplők hozni fogják a korábbi tapasztalataikat.

Fontos, hogy a cselekményszálad mindig egyenes irányban haladjon előre, mert időben csakis előre tud halani a cselekmény. Az lehetséges, hogy egyszerre több cselekmény szál fut, sok létező példa van erre is, de azok is mind előre haladnak.

Nos, most vitatkozhatnánk, mivel mindenki látott már olyan filmet, vagy olvasott olyan könyvet, ami nem lineáris úton mesélte el a történetet, vagy visszafelé haladt, satöbbi. Erről a témáról egy másik cikkben fogok beszélni, aminek az lesz a címe, hogy „Mi a különbség a cselekmény és a narratíva között?”. Addig pedig a cselekmény haladjon egyenesen. ;)

És most vissza a témához: Ha megvan, hogy melyik szálat melyikkel tudod összekapcsolni, akkor el kell kezdened kitölteni az üres helyeket, miközben folyamatosan rajta tartod a szemed a folyamaton és ellenőrzöd, hogy mindennek van-e értelme.

Habár én elég vizuálisan magyaráztam el, de Neked nem kell lerajzolnod a vázlatod, ha nem akarod. Persze ha Neked az segít, hogy egy statikus rajzként látod magad előtt, akkor ne szerénykedj, rajzold csak meg! Ne sajnáld az extra munkát, hiszen ezzel a tervezési ponttal tudod a legtöbb kreativitást vinni a történetbe, ami egyenesen a sztori gerincét fogja adni. Szóval, ha elfogadsz egy jó tanácsot, szánd rá erre a pontra az időt és az energiát (bármilyen formában is történjen az), a történet meg fogja hálálni. :)

Mit tegyél, ha valami fontoshoz, ami meghatározza az egyik kulcsjelenetet nem tudsz semmit hozzá kötni az előtte álló buborékból?

Semmi pánik, ilyenkor rajtad áll a feladat, hogy felületet teremts egy új szál bevezetéséhez. Elvégre vannak cselekményszálak, amik csak később lépnek be, hát most ez is egy ilyen lesz! Ilyenkor ki kell találnod, hogy mikor és hogyan indítod el azt az új szálat, és hogyan fejleszted tovább, hogy mire a sztori ahhoz a bizonyos kulcsjelenethez érjen, addigra minden előzménye biztos lábakon álljon a földön. :)

Akiknek a hidas példa jobban tetszett, azoknak pedig meg kell találni a „tengerben” a sekélyebb részeket és pilléreket építeni oda, hogy aztán azokon felépülhessen a híd. Butaság lenne a tenger alatti árkok, vagyis a legmélyebb pontok fölé hidat emelni, igaz? Emiatt viszont lehet, hogy a híd nem lesz egyenes, hanem kerülni fog egyet, ami a történet hosszát fogja növelni. Ez benne van a pakliban. Kövesd a történet diktálta irányt, hogy az új szál belesimuljon a többibe.

Hangsúlyoznom kell, hogy ha nincs meg valami, ne ess pánikba. Közel sem kell a teljes, kiforrt vázlatnak minden részletre kitérően készen lennie már azelőtt, hogy elkezdenéd írni, ó, dehogyis… Viszont a cselekményed tervezgetése a történeted egyik fő alappillére, amit egy pillanatra sem felejthetsz el. Ha valamelyik fejezet írása közben eszedbe jut valami izgalmas új ötlet, akkor ne habozz, csapd fel a vázlatod, és gyorsan körmöld bele még mielőtt elfelejted. Ha később rájössz, hogy nem volt jó ötlet, csak vedd ki onnan.

Az említett procedúráról itt egy viccesnek szánt illusztráció az internetről, de hogy őszinte legyek, tényleg nagyjából erről van szó. Kulcsjelenetek, körítés, és kötelékek kialakítása (és szigorú alliteráció). ;)

Ehhez a szerkezetalkotáshoz szeretnék egy vizuális példát ajánlani, ami nem más, mint egy film. A 2017-es Spiderman – Homecoming című Marvel film.

Nemrégiben néztem meg újra ezt a filmet, és ahogy haladt a történet, az jutott eszembe, hogy ez a film a mintapéldája annak, hogy hogyan mozgasd előre a történetet olyan kulcsjelenetek között, ahol látszólag nehezebb kapcsolatot találni. A film írói szándékosan többször is eltérítik Pókembert az egyenes útról, hogy aztán valamilyen úton újra visszahúzzák rá, és ezzel egyszerre alaposan bemutatják a karaktert több szögből is.

Ha nem fogyasztói szemmel figyeled a filmet, hanem írói szemmel, nagyon egyszerűen lehet benne látni a kisebb-nagyobb húzásokat. Ez nem azt jelenti, hogy a film ettől kevesebbet ér, viszont az írói munka nincs felülírva a vizualitás által, hanem kooperatívan dolgozik a kettő együtt, és ezért gondolom, hogy remek példaként szolgál.

Ha esetleg szeretnétek, hogy írjak róla egy külön cikket, hogy miért gondolom, hogy ez egy jó példa, kérlek jelezzétek. Nagyon szívesen elmesélem bővebben is, hogy miért látom így, ahelyett, hogy csak itt hagynálak Titeket egy címmel. Ha van, akit érdekel, rászánom az időt. :)

2.  A karaktervázlat

Ő lenne a másik fő alappillér, amire támaszkodnod kell, bár erről jóval rövidebben fogok értekezni, mert ez nem annyira bonyolult.

Ha már megvan az ötleted gyökere, akkor kellenek karakterek, akiken keresztül a történet megvalósulhat. Karakterek nélkül nincs történet, de történet nélkül még lehetnek karakterek.

A karaktervázlat a fontosabb szereplőid jellemleírását tartalmazza. Hogy miért fontos az, hogy ezt írásban lásd, nagyon egyszerű: mivel a szereplőid folyamatosan mozognak és változnak, sajnos nagyon könnyű eltérni az eredeti személyiségüktől, ha nem nézel a körmükre, ami több fronton is problémát okozhat.

·     Hiteltelen karakterfejlődés, tehát a szereplőd személyisége egy teljesen váratlan és indokolatlan irányba halad tovább. Nincs idegesítőbb egy hiteltelen karakternél, szóval tartsd rajtuk a szemed.

·     Tévedés alapvető információkkal a szereplő múltjával kapcsolatban. Nagyon ciki, amikor a történet elején azt írod az X nevű karakteredről, hogy nincs testvére, aztán a negyvenedik fejezetben felbukkan a kishúga, és mindenki tök természetesen viselkedik. A szereplőid mély ismerete elhanyagolhatatlan.

·     A karaktervázlatban továbbá megfogalmazhatod magadnak a szereplőkkel kapcsolatos terveidet, ami talán nem tűnik nagy segítségnek elsőre, de – főleg, ha hosszú íráson dolgozol – rengeteget segíthet, ha látod magad előtt, hogy a szereplőd honnan indult és hová szeretnéd, ha eljutna. Nagyon nagy löket, amikor tervezned kell a következő nagyobb eseményeket.

Nyilván ezt sem muszáj, senki sem fog megverni, ha nem írsz karaktervázlatot, viszont a saját dolgod könnyíted meg vele.

3.  Az epizódvázlat

Vitatható, hogy ez tényleg olyan fontos-e, de én ettől függetlenül megírom róla a véleményem, aztán mindenki magának eldöntheti, hogy Neki erre szüksége van-e, vagy sem.

Hozzáteszem, ez a fajta vázlatolás elsősorban a regényíró társaimhoz szól, nem a novellistákhoz. Rövid írások esetében egész egyszerűen olyan kicsi a terjedelem, hogy egyszerűen csak nincs erre szükség.

Nos, de miről is szól az epizódvázlat? Hosszú történetek esetében, főleg, ha még a cselekmény is bonyolult, nagyon megkönnyítheti a dolgod az információk visszakeresésében, ha pár szóban vagy mondatban összeírod magadnak, hogy melyik epizódban (vagy fejezetben) éppen mi történt. Ha mondjuk a történeted második felében vissza kell utalnod valamire, ami viszonylag az elején történt, akkor nem kell hosszú perceket azzal töltened, mire végre megtalálod a kapcsolódó jelenetet, hogy végre tovább írhass. Lehet, hogy addigra elszáll az ötlet, amihez az információ kellett volna, és nem fog úgy sikerülni az új jelenet, mintha azonnal meglett volna a kapcsolódó jelenet.

Például nekem az életem mentette meg az epizódvázlatom, amikor a Sorsok és válaszutak című történetem írtam, ami a legutolsó publikált történetem. Aki olvasta, az tudja, hogy az a történet egyszerre hosszú és bonyolult is, és az epizódszerinti lebontása a cselekménynek kritikus pontja a sztorinak. Azzal a történettel egy ötletet szerettem volna megvalósítani, és jó sok kérdést hagyni az olvasóim fejében. Habár a sztori nem tökéletes, de a célom elértem vele, és sikeresen befejeztem a történetet egy olyan cselekményszerkezet alkalmazása mellett, ami az írói képességeim legjavát is igénybe vette. De mind hiába lett volna, ha nem látom magam előtt, hogy mi mikor történt és nem tudok kapcsolatokat teremteni közöttük.

Szóval ezt a fajta vázlatolást csak akkor ajánlom, ha Te, kedves írótársam is legalább olyan őrült vagy, mint én, és olyan útra tévedtél, ahol egyszerűen csak kell a mankó, ha nem akarsz elhasalni. :D Mindenki más szabadon ignorálhat!

4.  A jelenetvázlat

Szintén vitatható, hogy szükséges-e, de én most elmondom, hogy szerintem miért igen. A novellistáktól újfent bocsánatot kérek, mert ez megint nem biztos, hogy hasznos lesz nekik, de sajnos én novellaírásból nagyon pirinyó tapasztalattal rendelkezem. (Viszont a novellákhoz szerintem nem is szükséges annyi vázlat, mint egy regényhez.)

Tegyük fel, hogy van egy hosszú történeted, és van egy későbbi jelenet, viszont egyszeriben az egész megjelenik előtted. A párbeszédek tök jól haladnak, a leírás ritmusa jól cseng, minden a helyén van egy pár percig a fejedben az adott jelenettel kapcsolatban, csak egy gond van: a jelenet előreláthatólag tíz fejezettel az után lesz aktuális, mint ahol Te most éppen jársz.

Mit teszel?

Megteheted, hogy megpróbálsz emlékezni rá, és amikor majd oda jutsz, akkor előhívod az emlékeid, és az alapján éppen olyan jóra megírod, mint ahogy hónapokkal korábban megjelent a fejedben.

Vagy ha nem bízol magadban annyira – és teszem hozzá, nem is szabad, nem olyankor, amikor elkap a kreatív flow –, és akkor, ott, abban a pillanatban szépen megírod, aztán elteszed későbbre. S amikor végre eljön az ő ideje, akkor szépen előveszed, és úgy igazítod az összekapcsoló sorokat a többi jelenettel, hogy az szép természetes hangnemben beleolvadjon a sztoriba.

Ha több ilyen kis koraszülött jelenetfoszlányod van, akkor azokból készül a jelenetvázlat. Abban a dokumentumban lesz a legmagasabb a halállaza stílus/oldal rátád, hidd el nekem.

Légy okos, és járd a második utat. Semmilyen szupererő nem tud vetekedni a kreatív flow-val, mert az maga a szupererő.

Viszont itt nem állnék meg, ugyanis van még pár vázlatolási tippem számotokra, habár ezek már eléggé preferencia-specifikusak. Ha nem tetszenek, vagy egyszerűen az írásstílusod sokban különbözik az enyémtől, nem gond, én azért megosztom őket, mert sosem lehet tudni, kinek segítek vele.

5.  címvázlat

Erről a típusról nem szeretnék sokat beszélni, mert van róla egy egész cikk, de ha nehezedre esik megtalálni a tökéletes címet, mindenképp gyűjtsd össze az eddig felmerült félresikerült próbálkozásaidat, mert könnyen lehet, hogy valamelyik hozzásegít majd a jó címhez.

További infó a témáról itt: Címadás.

6.  A zenevázlat

Én szeretek dalokat rakni az epizódjaimhoz. Általában rövidke epizódokat írok, amik többnyire egy-egy főbb érzelmi ívhez alkalmazkodnak, és ezeket remekül össze lehet társítani mindenféle dallal, ami támogatja és elmélyíti az epizód hangulatát.

Például: ha négy rövidke fejezet alatt fejtek ki egy nagyobb konfliktust (mondjuk 10 oldal), akkor a három fejezet alatt folyamatosan növekedni fog a feszültség, tehát a dalokkal is ezt a fajta érzelmi vonulatot fogom lekövetni. Igyekszem a dalok hangulatára, nem pedig a szövegére koncentrálni ilyenkor.

Ahhoz, hogy minden epizódhoz legyen egy dalom, nyilván a saját kedvenceimből fogok válogatni, de ha esetleg valamikor belefutok egy-egy dalba, ami nekem is új, de úgy gondolom, hogy passzolna, akkor azt elrakom a fiókba. Ezeket a dalokat egyébként gyakran hallgatom írás közben is.

Ha Neked személy szerint ez nem vág a stílusodba, vagy egyszerűen csak hosszabb fejezetekben gondolkodsz, nem gond, csak felvetettem a lehetőségét.

7.  Naptárvázlat

Ha bonyolult a történeted, és van esély rá, hogy esetleg elcsúszhatsz a napokkal, akkor erősen ajánlom, hogy készíts magadnak egy naptárat Microsoft Excel-ben.

Hogy miért jobb ez, mint egyszerűen csak ránézni a naptárra? Hát azért, mert ebbe Te magad is tudsz írni. Például az epizódvázlatod fontosabb pontjait, ami újfent segít abban, hogy ne csússz el az időben, vagy ne keverj össze valamit, amit később marha idegesítő lesz kijavítani.

Újfent: ha nem érzed szükségét, nem kell használnod.

8.  Helyszínvázlat / Vázlat a háttérelemekről

Lehet, hogy a történeted mondjuk egy nem valóságon alapuló világban játszódik. Ha például hasonló világgal gondozol, mint a Trónok Harca vagy a Gyűrűk Ura szériák, akkor nem árt, ha a különböző lényekről és a helyszínekről tartasz magadnál egy rövid szamárvezetőt.

Ha mondjuk számodra ismeretlen kultúrából, vallásból táplálkozol, vagy ténylegesen kitalálsz valami újat, mindenképpen szánj rá időt, hogy először a saját fejedben tisztázz mindent, hogy utána gördülékenyen tudj dolgozni az alapanyagoddal. A háttértartalom alapos ismerete és következetes használata vitathatatlanul szükséges, ha a valóságtól eltérő dimenzióban tervezel írni.

Nos, azt hiszem, itt teszek pontot a mondanivalóm végére. Amit el akartam mondani, azt elmondtam, ha kérdésed, vagy egyszerűen csak mondanivalód van bármivel kapcsolatban, kérlek, ne kímélj. :)

Nyugodtan írhattok facebookon vagy itt is hozzászólást, de ha inkább privátban szeretnétek valamit kérdezni, szeretettel várom az e-maileket a viascreativeworkshop@gmail.com címre! ^^

A következő cikkel hamarosan jelentkezem, addig pedig jó olvasást mindenkinek!

Via

Gyakran rosszul írt szavak

(A cikk folyamatosan bővülhet.)

Vannak olyan szavak, amelyeket általános tudatlansággal rendre rosszul írunk, vagy talán csak megszokásból teszünk így. A végeredmény szempontjából ez teljesen mindegy, a lényeg az, hogy ezek a rosszul írt szavak gyakran értelmetlenné (vagy csak idegesítővé) teszik a mondatrészt.

Aki nem hisz – vagy nem akar hinni – nekem, helyesírási szótárban nyugodtan utánanézhet.

A legtöbb hiba egyébként a rövid és hosszú magánhangzók helytelen használatából ered, erre nagyon sok példát fogtok látni, de lesznek egyszerűen értelmetlen szavak is, és sor kerül néhányra, amit az iskolában nem tanítottak meg rendesen a nyelvtan tanárok.

A tematikus felosztás helyett inkább abc-rendben szedtem őket, hogy könnyebb legyen keresgélnetek.

• angolúl, németűl, stb. – angolul, németül, stb.

Az egy dolog, hogy idétlenül hangzik, de helytelen is. Ha nem tudjátok, hogyan kell helyesen használni a ragokat, nézzetek utána, nem szégyen az, ha az ember fejleszteni akarja magát.

• avval – azzal

Ezt, hogy „avval” a palóc nagyanyám szokta mondani. Nem valami irodalmi, teszem hozzá. A helyes forma „azzal”, mivel a mondatokban is azt mondjuk, hogy „azzal a dologgal”, nem azt, hogy „avval a dologval”, igaz? Legyünk következetesek a ragokat illetően.

• de hogy nem – dehogynem

Csakis egybe, ha ebben az értelemben használod:

„- Nem szereted a kávét?

- Dehogynem!”

Külön írva is van értelme, de csak ebben az értelemben:

„… de hogy nem vette észre, hogy ott van az orra előtt, amit keres?” – Ez esetben nincs a hogy előtt vessző, mivel a „hogyan” kérdőszó rövidített változata.

• fogód, húzód, csinálód, stb. – fogod, húzod, csinálod, stb.

Nem húzzuk meg az szó végét, mert így semmi értelme a szónak.

• gyors – gyorsan

„Ezt még gyors megcsinálom.” Szlengben elmegy, írásban egyáltalán nem. Gyors nem lehet megcsinálni valamit, csak gyorsan. Kérek mindenkit, aki használ ilyen formában szavakat: a határozószavakból ne csináljunk már melléknevet!

• egyelőre <–> egyenlőre

Nem ugyanaz. Nagyon sokszor látom, hogy „egyenlőre még nincs kész a vacsora”, de az igazság az, hogy ez nem éppen egy értelmes mondat. Azt a szót, hogy „egyenlőre” meglehetősen ritkán használjuk a köznyelvben. Példa:

„A torta szeleteit egyenlőre kell felvágni.” (vagyis egyenlő méretűre.)

És ahogy gyakran előfordul:

„Egyelőre nincs kész a vacsi.”

Hasonló szavak, de a jelentésüknek semmi köze egymáshoz, úgyhogy ne cseréljétek fel őket.

• ép / épp

„Az alma leesett a fáról, de ép maradt.” – épen, épségben, sérülés mentesen

„A te ötleted is jó, de én nem épp így képzeltem el.” – éppen, éppenséggel
De az „épp most jutott eszembe valami” egy másik felhasználása a szónak.

• folyt / fojt

„Az elkövető folyamatosan fojtogatta az áldozatát.” – állati nagy különbség.

• had / hadd

Had, mint hadsereg – hadd, mint „Hadd egyek cukorkát!”

A két szónak távolról sincs köze egymáshoz, és még csak nem is azonos alakú szavak. Jegyezzük meg a különbséget.

• hadd / hadj

Ez az előző testvére. Gyakori hiba, hogy helytelenül a „Hadj egyek cukorkát!” mondattípussal találkozunk. A két szó ugyan egyszóból ered, szóval nem teljesen idegenek, de a ragozás miatt teljesen más szövegkörnyezetben érvényesülnek.

„Légyszi, hadd egyek cukorkát!”

„Hadj már békén, én cukorkát akarok!”

Az első példa egy kérést fejez ki, a második pedig egy utasítás vagy felszólítás kifejezésére használandó. Ha a kettő típust összekevered, szimplán nem lesz értelme, egy létjogosulatlan hibridet kapsz… A két szerkezet alapjaiban taszítja egymást, pusztán azért, mert más célt szolgálnak.

• jólesik / jól esik

„Jólesne egy ital.” – ergo, ha kapnék egy italt ezután a nehéz nap után, sokat javítana a hangulatomon. A finom, laktató ebédre is ugyanezt a formát használjuk.

„Tegnap megcsúsztam a lépcsőn, de jól estem, szóval nem tört el semmim.” – ez a zuhanással, esetleg az időjárással hozható összefüggésbe, de bármilyen formában is tervezed használni, fogadni merek, hogy van rá egy magyarosabb megoldás is.

• korterem – kórterem

Mert nincs köze a beteg korához. Aki kórteremben van, azt valamilyen kór döntötte ágynak. Az első szónak lényegében nincs is jelentése.

• mindíg – mindig

Továbbá a "mindég" is ide sorolható. Attól, hogy egy-egy szót beszéd közben esetleg másképp ejtünk, még sem a kiejtés nem lesz helyes, sem az, ha aszerint írunk egy szót.

• mind ketten – mindketten

Vannak szavak, amik tanál logikusnak tűnnének külön írva, de mivel annyit használjuk őket a köznyelvben, ezért helyesen egybe kell írni. Ha nem tudjátok, hogy egy aktuális szót hogyan kell, nézzetek utána.

• nyílvánvaló – nyilvánvaló

A nyilvánvaló dolgok nem nyílnak sehová. De az íjból sem lövöldözzük őket.

• poló – póló

Nincs olyan, hogy „Petike ledobta a polóját a sarokba.” Nincs ilyen szó. Pólója lehet, olyan már van.

• pósta – posta

Elég csak megnézni a logóját, amin azt írja, hogy „Magyar Posta”. Hogy az az „ó” honnan jött, örök rejtély marad.

• rajt – rajta

Ezt például nem értem, de láttam már ilyet többször is.

A „rajt” a rajtvonalat, vagy a rajtszót jelenti, amire például a futók elindulnak a versenyen. De ha azt mondom, hogy „Nem tudtam mit válaszoljak a kérdésre, pedig sokat gondolkodtam rajta.”, akkor a szónak máris semmi köze nem lesz a rajtvonalakhoz.

De annak, hogy „Nem tudtam mit válaszoljak a kérdésre, pedig sokat gondolkodtam rajt.” őszintén megmondva egyáltalán semmi értelme nincsen.

• utánna - utána

Beszéd közben gyakran ejtjük az „utána” szót két n-nel. Valamiért azt kényelmesebb kiejtenie sok embernek, de ettől még nem lesz helyes.

• vég – végig

A kettő nem ugyanazt jelenti. A vég valaminek a befejezése, vagy a halál jelentésével bír, a végig pedig egy teljesen hétköznapi szó. Példa: „A padtársam az óra alatt végig aludt.” és „A kapcsolatunk számára elérkezett a vég.”

• vígasz – vigasz

Egyre kérem a kedves olvasóimat: ne tegyünk úgy, mintha a hasonlóan írt szavaink azonos jelentéssel bírnának, és ami még fontosabb, ne változtassuk meg öntörvényűen a szavak helyesírását, csak mert nekünk úgy tetszik.

A helyesírás egy általános kódrendszer, amit egy egész ország lakosságának egyértelműen tudnia kell dekódolni. Ehhez az kell, hogy mindenki betartsa a szabályait, különben ez a rendszer felborul, és jönnek a félreértések, amit a világon mindenki utál. Ne legyetek a saját magatok ellenségei, és lépésről lépésre tanuljátok meg a helyesírást. A saját életeteket fogjátok megkönnyebbíteni vele.

És egy bónusz infó: A helyesen író embereket sokkal komolyabban veszik, ezáltal valamivel könnyebben boldogulnak az életben.

A tippet köszönöm Encinek, a kiegészítést pedig Daremonak és Andreának!

(A cikk folyamatosan bővülhet.)

A kezdő és gyakorlott írók és a művészi alázat

Viszonylag friss íróként azt hihetnénk, hogy a nálunk ügyesebbeknek meg a profiknak kisujjból sikerül kirázni egy ütős, komplex remekművet. Mert ők már régóta csinálják, biztos megszokásból tökéletesen írnak.

Én ezt minden erőmmel cáfolnám.

Kezdjük ott, hogy a profik sem tudnak mindent - sosem tudtak, és a jövőben sem fognak. Tartá a mondás, hogy a jó pap is holtig tanul – meg a jó író is. Lehet, hogy profi és virtuóz módon tud írni, és hogy a saját műfajukban kiválóak, de a tőlük idegen műfajban nekik is a fejükhöz kéne kapni, hogy akkor mit is írjanak, és hogyan írják.

Tehát tökéletes író nincs, csak műfajában kiváló – és az ilyen író sem négy-öt év alatt válik kiválóvá, hanem egy élet munkája során.

Lépjünk tovább a profi írókról az ügyes írókra. Ebből a fajtából azért jóval több van a világban. Nem profi, de elég ügyes ahhoz, hogy jó történetei legyenek, és esetleg másoknak is segítsen az írás rejtélyiben eligazodni, mert ő maga már jobban átlátja, mint azok, akik kevesebbet foglalkoztak vele eddig. Nagyképűséget félretéve én saját magamat ide sorolom – ugyanis pofi távolról sem vagyok, de elég mélyre ástam már magam az írás-témában ahhoz, hogy sok dolgot átláthassak és meglegyenek a saját kis trükkjeim. Ugyanígy a többi ügyes és gyakorlott író is túl nézett már a felszínen, ezért van a történeteiknek is mélysége.

Na de mi határozza meg, ki a gyakorlott író?

Nem az évek, nem a befejezett történetek/írások száma, de nem is a folyamatban lévő írásoké. A gyakorlott írót a tapasztalat teszi, és ez nem az évek vagy a kész történetek számában mérhető. A jó író akkor is gyakorol, amikor olvas, mert megpróbál mögé látni, és észrevesz kis trükköket a történetben, ami egy egyszerű olvasónak nem tűnik fel.

A folyamatos tervezés jellemezi, ezért állandóan odafigyel amikor visszaolvassa a történet mar meglévő jeleneteit, es mindenben a kapcsolódási pontot keresi. Hogy milyen kapcsolódási pontokra gondolok éppen, arra a „Vázlat, cselekmény” című cikkben alaposabban kitérek.

Továbbá, úgy érzem az egyik pont hangsúlyozást igényel: mégpedig az alkotás felé mutatott alázat. Véleményem szerint az első és legnyilvánvalóbb jele annak, hogy melyik író kezdő és melyik haladó, azt a munkája felé mutatott alázatban kell keresni.

Mire gondolok éppen?

Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy a kezdők nem szeretnek írni, a szeretetnek ehhez semmi köze. Viszont teljes egészében más szemmel tekintenek az írásra, mint haladó társaik.

Hadd fejtsem ki.

A szemléltetéshez kitaláltam egy kis játékot.

Tegyük fel, hogy van egy történeted, amit éppen írsz, ami egyébként is elég valószínű, ha ezen a blogon jársz. Megvan a helyszín, a karakterek, a cselekmény fő szála, minden, ami kell.

Milyen attitűddel fogod megírni a sztorit?

A
Személyes önmegvalósításként fogod fel. A történet minden eleme azért létezik, hogy a Te ideáidat megjelenítsék, és minden úgy történik és olyan irányba halad, ahogy Te éppen akarod. Alkotás közben előre tekintesz, viszonylag gyors tempót diktálsz. Nyitott vagy az új stílusokra és az olvasói véleményekre és ötletekre különösen odafigyelsz, és ha valamelyik tetszik, akkor hajlandó vagy aszerint alakítani a történet haladását – emiatt a vázlataid nem terjednek ki minden részletre, mert a cselekmény folyamatosan mozgásban van, s Neked csak pár fontosabb mérföldkőre van szükséged, semmi sincs kőbe vésve.

B

Nem azonosulsz a történettel. A téma, vagy a karakterei nem valószínű, hogy kapcsolatban állnak az életed bármelyik részével. Saját rendszere van a sztorinak, ami lelimitálja az új ötletek bevezetésére vonatkozó terveidet. Igyekszel nyitott lenni, de ha úgy látod, hogy valami testidegen lenne a történet számára, elkerülöd az alkalmazását. Nem okoz gondot az, ha követned kell a sztori által diktált cselekményt, akkor sem, ha ezért az olvasói kéréseket és ajánlásokat egy kicsit ignorálnod kell. A vázlataiddal sok időt töltesz, többször is le ellenőrződ, hogy a lépések, amiket tenni készülsz értelmet nyernek-e, ez viszont nagyban lelassítja a tempódat.

Nyilván a két szempont két nagyon ellentétes megközelítést takar, amik között sok ponton elhelyezkedhet a Te véleményed. Viszont a kérdés továbbra is az, hogy Hozzád melyik áll közelebb? A lendületes és impulzív A válasz? Vagy inkább a megfontolt és kimért B válasz?

Fontos leszögezni, hogy nincs jó vagy rossz válasz. Csak válaszolj Magadnak őszintén.

Azonban gondolom most már Ti is kíváncsiak vagytok, hogy melyik általános jellemzés melyik típusra vonatkozik. Valójában nem valami beugratós:

Az impulzív és a kicsit talán „mindenható” attitűd, amit az A válaszban szemléltettem inkább a kezdőkre jellemző. A kezdők gyakran hajlamosak műfajokat „megújítani”, ami gyakran nem sül el jól. Nem mondom, hogy nincs köztük jó próbálkozás, de mivel a kezdő nem tud sokat a területről, nagy az esélye, hogy valami ellentmondásos hibát fog elkövetni. A kezdők szeretik megspórolni a háttérkutatásra és vázlatolásra szánt időt – többnyire azért mert az nem olyan érdekes és izgalmas, mint a szöveges vizualizáció.

A kimért B válasz a haladókra jellemző. Persze le lehetne bontani a haladó szintet is több különböző fokozatra, de nem látom értelmét, mert az már mindenkinél másképp jelenik meg. Amikor az ember szintet lép és elkezdi saját magát alárendelni a művészetének, olyankor nagyon sok minden végbe megy a művészben: más szempontok kerülnek a prioritási lista elejére alkotás közben, és ekkor változik meg a mű és művész kapcsolata is. Az író felfogja és megérti, hogy nem Neki kell elmesélni a történetet, hanem ő csupán egy csatorna, amin keresztül a történet elmeséli saját magát. A sok háttérmunka azért fontos, hogy a sztori jó alapokkal és érdekes karakterekkel tudjon dolgozni – és amikor az író már kitaposta a történet előtt az utat, akkor Ő az, aki mondatokba és fejezetekbe önti a sztori mondanivalóját.

Az író a történet szócsöve, s nem fordítva.

Ezt a fajta hozzáállást nagyon nehéz elsajátítani.

Míg egy kezdő szórakozásból, buliból ír, mert élvezi, hogy az általa elképzelt kis világ/jelenetek megjelennek azáltal, hogy ő leírja, addig egy haladó szintű író azt élvezi, ha a történet irányítja őt.

Egy kezdő egészen mást keres az írásban, mint haladó társaik, éppen ezért nem is lehet meghatározni, hogy időben meddig számít valaki kezdőnek, mert azt a két attitűd közötti váltással lehet mérni. Könnyen lehet, hogy valaki évekig kezdő szinten ír, mindössze azért, mert nem érdekli az írás mélysége, vagy egyszerűen nem tud róla, hogy lehetne máshogy is.

A kezdő történet főbb jelei:

·       Nem karakterhű viselkedés

A szereplők nem a jellemük szerint természetesen viselkednek és erre a történet nem ad okot: a szerény karakter ok nélkül elkezd káromkodni, a régi ellenségek egyszer csak kijönnek egymással, stb. Ezzel még nem lenne gond, ha ez által a karakterfejlődést szeretné szemléltetni, viszont sajnos túl gyakran ez a rész teljesen kimarad. Nincsenek kidolgozva a szereplő személyiségében lezajló változások, amik megindokolnák a másmilyen viselkedést, hanem csak úgy megtörténik. Nagyon nem profi.

·       Erőltetett szálak

A másik jele a kidolgozatlan munkának, és a vázlat hiányának is. Vannak történetek, például egy könnyed kis szerelmes történet, ami nem veszi magát komolyan, majd egyszer csak szóba jön a megcsalás vagy az abortusz és hasonlók. Nem mondom, hogy bármelyik témával is baj lenne, de ha nem vagy biztos a dolgodban, ne keverj össze ilyen szélsőséges érzelmi világú témákat egy történetben, mert nem fogsz bírni vele. Persze, lehetséges egy történetben érzelmeket felvonultatni széles spektrumon, de fogadj el egy tanácsot: amíg nem vagy képes az alapvető karakterfejlődést jól szemléltetni, addig ne is kacérkodj az ötlettel, mert elfogsz pazarolni egy valószínűleg tök jó ötletet egy gyengén megírt történetre.

·       Túl sok információ / túl kevés információ

Vicces, de ezek általában kéz a kézben járnak. Az író általában nem gondolja végig, hogy az olvasó mit és milyen formában fog olvasni, gyakran az internetre való feltöltés előtti átolvasás is elmarad. Ilyenkor a fejezet egy kész káosz, egyszerű gondolatcsapongások kivetülése. De mivel az író valószínűleg nem olvasta vissza a művét, vagy ha mégis, nem olvasó szemmel, ezért nem veszi észre, hogy gyakran a tök lényegtelen részletekre egész bekezdéseket szán, a fontos részletekre pedig alig jut figyelem, vagy rosszabb esetben kihagyásra kerül. A történetből alapjaiban hiányzik az egyensúly, ezért bármit is építesz rá, az szétfog hullani, mivel a fejlődés szemléltetéséhez szükséges elemek nincsenek kifejtve. Ha pedig nincs fejlődés a történetben, akkor mégis miről szól a történet?

Persze, a nagy semmiről is lehet marha jó történetet írni, ha nagyon ügyes vagy. De az nem a kezdők terepe.

Olvass sokat, könyveket, más írók ficijeit, a saját sztoridat újra és újra, és soha ne kövesd mások hibáit csak azért, mert többen is úgy csinálják. Járj utána dolgoknak, kérdezz, tőlem is nyugodtan lehet, nagyon szívesen segítek, csak írj egy e-mailt a viascreativeworkshop@gmail.com címre. 😉 Ha meg tudunk egyezni, az oldalon is megosztom a válaszokat, hogy másoknak is tudjak segíteni.

Összességében azt hiszem annyiban tudom összefoglalni a mondanivalómat, hogy nagyon örülök, ha egy kezdő íróban dolgozik az ambíció, és szeretne mielőbb nagyon jó történeteket írni. Viszont még a világ legtehetségesebb emberének is kell egy kis gyakorlás ahhoz, hogy átlássa bármelyik művészeti ág trükkjeit és buktatóit – viszont attól, hogy előre rohansz bele az ismeretlenbe, nem fogod gyorsabban átlátni, csak eltévedsz benne.

Adj magadnak időt, és a képességeid meg fogják hálálni. :)