Címadás

„Megalkotni egy írásművet nem könnyű.

Remekművet alkotni nagyon nem könnyű.

Halhatatlant alkotni nagyon-nagyon nem könnyű.

Jó címet adni pedig csak a zsenik tudnak.”

Forrás: Acímadás művészete >>

A történetünknek ideális címet adni nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik. Persze van, hogy a cím egyszerűen magától értetődik és annyira leírja az egész történetet, hogy meg sem fordul a fejedben másikat választani, mert tudod, hogy az a tökéletes.

Ez egy jó dolog, de nem minden esetben ilyen egyszerű elnevezni a gyereket. Sőt, ez a ritkább változat. Általában gondolkodni kell rajta, vagy éppen dönteni több lehetőség közül, vagy végső esetben kiizzadni egyet. Én most a legutóbbihoz fogok segítséget nyújtani, ahhoz az esethez, amikor nagyon nehezen jön a szánkra a cím, mert ezt a módszert a jóval egyszerűbb esetekben is tudjátok alkalmazni.

Mit tegyünk, ha sehogy nem jut eszünkbe A tökéletes cím?

Szerintem a legjobb és legproduktívabb módszer, amibe megéri belefogni, az úgy néz ki, hogy fogsz egy papírfecnit és egy íróeszközt (én a ceruzát javaslom, de ízlések és pofonok, kinek melyikkel könnyebb tervezgetni), és elkezdünk mindenfélét felírni a lapra.

Természetesen ezek nem össze-vissza szavak, hanem mindnek valahogyan kötődnie kell a történethez. Hogy ez a történet már meglévő részéhez kötődik, vagy ahhoz, ami még csak a fejedben él, az mindegy. Azokat a gondolatokat, szavakat írd össze, amik a fejedben valahogyan kapcsolódnak a sztorihoz – ha csak egy kis részletéhez, az sem baj, írj le mindent szépen egymás mellé vagy alá.

1. Először ne a címmel foglalkozz, hanem ténylegesen a történettel. Írd fel címszavakban, hogy miről szól, miről szeretnéd, ha szólna, mik a főbb történések, motívumok, ha vannak, és hogy összességében mi köré épül a történet.

Ha esetleg valami más adta neked az ötletet, például egy dalszöveg, vagy egy film, akkor arról is írj pár szót, a dalszöveg részletét le is írhatod magadnak. Ha külföldi a szöveg, fordítsd le magyarra, játszadozz a szavakkal, ha ezt megengedi a szöveg. Ha egy kép adta az ötletet, akkor a címadásnál mindenképp tartsd szem előtt azt a képet.

2. Ha segít a gondolkodásban, kapcsolj zenét. Nekem például segít, ha olyat zenét kapcsolok, ami vagy a történet várható hangulatához passzol, vagy pedig lassú, merengős zene, ami segít irányítani a gondolataimat.

3. Gondolkozz el a szereplőiden. A jellemükön, a szerepükön a történetben, a kalandjaikon, vagy a múltjukon. Ha velük kapcsolatban eszedbe jut valami, azt is írd le.

4. Mikor már jó pár címszó van a papírodon, olvasgasd át őket. Gondolkozz el, melyik illik stílusában a történetedhez

5. Kezdd el variálni a szavakat. Kezdj el újakat kitalálni hozzájuk, és láss hozzá ténylegesen cím-ötleteket faragni a már meglévő anyagodból. Ha eddig nehezen ment a címadás, valószínűleg ez a része is nehezebben fog menni, és jó sok hülye ötlet eszedbe fog jutni, de kivétel nélkül mindet írd le, mert lehet, hogy pont valamelyik hülye ötletből születik meg a jó cím.

+1. Lehet, hogy nem fog elsőre sikerülni. Ne keseredj el. A papírodat, vagy a dokumentumodat tedd el biztos helyre, hogy később is megtaláld, és időnként térj vissza hozzá és rágódj rajta egy kicsit. Ha időközben eszedbe jutnak jó / jónak tűnő ötletek, írd fel azokat is, ha nincs nálad a papírod, akkor mondjuk a telefonodba.

A lényeg, hogy ne hagyd elveszni az ötleteket, és ne aggódj, ha lassan megy. Az én legutóbbi történetem – ami jelenleg még publikálatlan – körülbelül három hónapot várt a címére ugyanennek a módszernek az alkalmazása mellett. Soha életemben nem kellett még ilyet sokat ülnöm egy címadáson, mindig sikerült maximum két hét alatt, de végül meglett, amit akartam. Kitartás, biztosan meglesz Neked is. :)

Nagyon figyelj oda, és nagyon sokáig ízlelgesd a szádban a címet, mielőtt áldásodat adod rá.

Hogy miért ennyire fontos ez?

Azért, mert az olvasó legelső benyomása egy történettel kapcsolatban a címmel történik meg. Könyvesboltban a cím a második benyomás, mert megelőzi a borító. De bárhonnan is nézzük, a cím a történet neve lesz, és egyben a névjegykártyája is. A cím a történet első önálló bemutatkozásává fog válni, ami alapján az olvasók eldöntik, hogy érdekli-e őket ez az olvasmány, vagy sem – ami alapján kiválasztják a lehetséges olvasmányok listájából, hogy melyikbe kezdjenek bele.

Éppen emiatt olyan nevet kell adni a gyereknek, amivel „eladja saját magát”. Ami titkolózik, de egyben be is mutatkozik, ami sejtet, de nem túl sokat ahhoz, hogy ne keltse fel az érdeklődést. A cím az a hang, amin a történet először megszólal, és a Te felelősséged, hogy ez egy szexisen búgó flörtölős hang lesz, vagy egy idegesítő tízéves gyerek hiszijének a hangja.

Ti is észrevettétek már, hogy a szöveg stílusa befolyásolja, hogy milyen hanggal olvassátok fel a fejetekben, igaz? Ennyire sokat számít a stílus. Ez egy komoly buktatója lehet az írásnak, mert emiatt kell nagyon figyelni, hogy mit és hogyan írjátok le. Egy buktató, amiből hatalmas előnyöket is lehet kovácsolni – például a címadással többek között. Ha olyan címet választasz, ami szinte képes a tévés narrátorok hangján megszólalni anélkül is, hogy valaki felolvasná, akkor az egy erős, súlyos cím, amit meg fog jegyezni az olvasó. Ha ez megtörténik, a cím eladta a történetet. Van egy újabb olvasód. Gratulálok!

Fontos szempontok a címadásnál:

(Az alábbi szempontokat arra a helyzetre fogom kiélezni, amikor ismeretlen embereknek írsz, nem a barátaidnak, akik évek óta ismernek, és úgy is elolvasnak tőled mindent, akkor is, ha rossz a címe. Most mindenki idegen olvasóknak írja a történetét.)

• Habár az előbb a mondanivalós, hangsúlyos címadásra bátorítottalak Titeket, azért ezt most szeretném valamennyire visszavonni. Mostanában egy súlyos jelenség, hogy ezt az erős, hangzatos címadást marketingeszköznek tekintik, és mindennek, amiből pénzt akarnak csinálni, annak ilyen címet adnak – minőségtől és mondanivalótól függetlenül. És ugye a mai világban miből nem szeretnének pénzt csinálni…

Nem tartom követendő példának, mivel lassan már mindennek hangzatos nevet adnak (ez ugye főleg a médiára igaz, nem az egyszerű fiction-írókra az interneten), ami azzal az eredménnyel jár, hogy az emberek füle kezd süket lenni a fejükben megszólaló, dörmögő narrátor-hangra a cím felolvasása közben.

Emiatt, még ha tudom is, hogy ez nem a fiction-írókat érinti a legmélyebben, szeretnélek figyelmeztetni Titeket, hogy ez a módszer csak akkor termel olvasókat, ha a mű is méltó a címre. Ha csak a cím hangzatos, de a történet nem a várt színvonalat hozza (ezt nem lekicsinylő értelemben mondom, hanem a műfajbeli különbségek értelmében), akkor az olvasó úgy is le fogja tenni az írásodat, mert csalódást fogsz kelteni benne. Ez a médiában is így megy: hiába a hangzatos cím, hogy ha a termék (mondjuk egy film) nem felel meg az elvárásnak, nagyon durva kritikákat kap. Ne akard ezt Magadnak.

És ehhez kapcsolódik a következő pont is:

• Nagyon vigyázz, hogy a címed és a történeted stílusa összecsengjen. Nagyon visszás hatást válthat ki az olvasóból, ha a cím alapján nem olyat olvasnivalót lát, amire számított, és még köszönőviszonyban sincs vele.

Példa: Egy vicces, komolytalan írásnak ne add azt a címet, hogy „A kataklizma”, vagy valami más, súlyos, mély értelmű címet. Egy vicces-romantikus írásnak ne add azt, hogy „Élet-halálig szerelem”. De ugyanez igaz visszafelé is: egy komoly, elgondolkodtató, filozofikus írás címét ne szúrd el valami suta szóviccel.

• Nem mondanám, hogy ez általános probléma lenne, de jobb megemlíteni: ne adj hosszú címeket. Ez alatt nem a három, négy, maximum öt szavas címeket értem, hanem a félmondatokat, a mondat-szerű címeket. Vannak, akik nem szeretik a rövid (egyszavas) címeket, de még mindig sokkal hatásosabb lehet egy egyszavas cím, mint például egy nyolcszavas.

A cím „csak” egy név, ne a címben akard elmesélni a történetet. Nem is tankönyvet vagy szakdolgozatot írsz, hogy hosszú névre legyen szükséged, hanem most a szépirodalommal foglalkozunk, ott pedig nem érvényesülnek a hosszú címek.

• Mint az előbb is írtam, ne titkolózz túl sokat. Ha nem mond semmit a cím, akkor az tényleg egy semmitmondó cím lesz. Sajnálom, ennek ez a mechanikája. Valamit adnod kell az olvasónak, amibe belekapaszkodhat, mert akkor már van mi iránt érdeklődést mutatnia. Ha nem kap Tőled és a címedtől semmit, akkor hogyan várhatod el, hogy beleszeressen a semmibe? A címednek tartogatnia kell információt és rejtélyt is egyszerre ahhoz, hogy az olvasó kapjon is valamit, de a kíváncsiságát is fenntartsd.

• Az előbbihez tartozik az az eset is, amikor a cím mindent elmond – ne csináld. Ha nincs rejtély, nincs izgalom, nincs értelme olvasni. Ne adj olyan címet a történetednek, ami lespoilerezi a történet végét.

Kivétel: hacsak nem éppen az a célod, hogy egy nyilvánvaló végkifejlethez elvezesd a történeted, akkor az egy járható út, ha előre lelövöd, mi lesz a vége. De figyelem! Ezzel nem az „én és a kedvenc színészem/énekesem összejövünk egymással” - love story alapra célzok. Ha ilyen történetet akarsz írni (itt a nyilvánvaló-véges történetre gondolok), ahhoz nagyon profinak kell lenned, tehát ez nem a kezdők terepe. Ha „összejövök a kedvencemmel”-történetet akarsz írni (nem bűn az, sok kezdő ezzel indít), ne ezt a címadási módszert válaszd. Nem előnyös.

• Ezzel valószínűleg nem fog mindenki egyetérteni, de mivel az én blogomon vagyunk, ezért zavartalanul leírom a leplezetlen véleményem: angol címek. Más nyelvű címek. Talán csak nekem furcsa, amikor egy eredetileg magyar nyelvű történetnek egy másik nyelven adnak címet. Miért? Ha nincs semmilyen indíttatása az írónak, hogy így tegyen, akkor miért teszi. Nem lesz menőbb a cím attól, hogy angolul írod.

Persze vannak érvek, amik mellett én is leteszem a voksom. Ha mondjuk egy fordításról beszélünk, rendben van. Ha az angolul írt címnek a történetben is jelentősége van, oké. Ha például egy dalszövegrészletről nevezed el a történetet, mert az adta az ötletét, és nem akarod lefordítani, vagy nem is tudnád jól lefordítani (előfordulhat, vannak olyan szófordulatok), az is rendben van. De ha csak azért írod idegen nyelven a címet, mert attól menőbb… Nos, az én véleményem szerint nem oké.

Én tüntetés-szerűen ragaszkodom a magyar címadáshoz. Két okom van rá: az egyik, hogy még mindig nem tud mindenki angolul, tehát az olvasóid egy része lehet, hogy a címet sem fogja érteni, a másik pedig önmagában a magyar nyelv. Sokkal összetettebb és variálhatóbb a legtöbb nyelvnél a világon, az angolnál meg mindenképpen. Ha Ti is feltűnően sokat használjátok az angol, vagy más nyelvű címeket, gondolkozzatok el azon, hogy miért. Van-e valami oka, vagy csak azért, mert más is így csinálja? Mert ha csak ennyi az oka, akkor kérlek titeket, ne menjetek birka módjára a nyáj után.

Nos, most, hogy megint valószínűleg sikerült pár embert megsértenem, hoznék pár linket.

Demeter Zsuzsa: A címadás öröme >>

A provokatív címadásról értekezik ez a cikk, szerintem egy pillantást megér, főleg az eleje.

50 pocsék magyar címadás >>

A cikk címe nem pontos (újabb „pocsék cím” a láthatáron?), mert a filmcímekről, azon belül is a címfordításról szól. A közismert filmek rosszul, vagy inkább ténylegesen pocsékul fordított címeit szedte csokorba a teljesség igénye nélkül. Úgy gondolom, igaza van az írójának, ráadásul itt egy komolyabb rávilágítást kaphattok a furcsa és rossz szóvicc-használatra, amit jobb kerülni. Komolyan. Attól, hogy a tévében ez megy, még nem kell követni, ne használjatok fura szóvicceket címnek.