Miről is szól ez a
cikk tulajdonképpen?
A
nevéből is adódik, hogy nem egy olyan dolog, amit az iskolában nyelvtan órán
tanítanak – pedig kéne. Egy elég általános problémáról van szó, amiről a
nagyjábóli becslésem szerint a netes írók legalább hetven százaléka életében
nem hallott… és a maradék harmincból sem mindenki használja épp azért, mert a
többinél sem látja, vagy szimplán makacsságból.
(Azért
azt szögezzük le, hogy a helyesírás nem úgy működik, hogy „márpedig nekem ez
így helyes”. A helyesírás nem olyan, mint a stílus, hogy mindenkinek más, és ez
így van jól – a helyesírásnak ahhoz, hogy száz százalékosan lehessen értelmezni
a szöveget – tehát bakik nélkül – következetesnek kell lennie, tehát csak akkor
működik jól, ha mindenki helyesen használja, és nem az önmegvalósítást látja
benne. Zárójeles megjegyzés vége.)
Miért nem tanítják
ezt a szabályt az iskolában?
Én
magam sem tudom, előttem is egy hatalmas kérdőjel ez a dolog. Illene tanítani,
mert legalább annyira fontos írásjel-szabály, mint a „hogy előtt mindig
vessző”.
Akkor honnan tudom én
egyáltalán, hogy van ilyen szabály?
Jogos
a kérdés azok részéről, akikben ez felmerült, de a válasz is egyszerű: aki
olvasott már életében papír alapú könyvet, és egy icipicit is odafigyelt a
szövegben található írásjelekre (én például oda szoktam), és nem csak fut a
szeme a szöveg fölött, az észreveszi, és ha kicsit gondolkodik is rajta, akkor
meglátja benne a logikát. Ez az egyik út, a másik pedig, hogy valaki más
rávilágít például a saját írásában, és úgy érti meg benne a logikát – mert logika
az van benne, akkor is, ha valaki nem akarja látni.
Tényleg
nem egy bonyolult dologról van szó, de csak hosszan lehet kifejteni – bár aki
nem hallott még róla, annak elsőre nagyon kuszának fog tűnni, de igyekszem majd
nagyon odafigyelni a magyarázatomra. :)
Röviden-tömören erről
lenne szó:
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk
valahová és ihatnánk egy kávét – javasolta XY, s miközben beszélt a szemeiben
vidám fény csillant. – Tök jó lenne dumálni egyet.”
Mit kell ezen észrevenni?
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk
valahová és ihatnánk
egy kávét (nincs pont a mondat végén) – javasolta (kis betűvel folytatódik a gondolatjel-után) XY,
s miközben beszélt a szemeiben vidám fény csillant. (itt van pont a mondat végén, mivel itt záródik le a mondat.) – Tök jó lenne dumálni egyet.”
Nem
egy nagy ördöngösség, de azért leírom pontosan megfogalmazva, miről is van szó,
hogy tutira érthető legyen:
Ha párbeszédírásnál
kijelentő mondatot írsz, majd utána gondolatjellel hozzákapcsolsz egy magyarázó
mondatot (lásd: fenti példa), akkor a mondott szöveg után a mondatvégi
pontot egyszerűen elhagyjuk. Mivel a kimondott szöveg és a hozzá
kapcsolt gondolat egy mondatnak minősül, ezért kell kihagyni onnan ezt az
írásjelet, majd a gondolatjel után is kisbetűvel folytatjuk a szöveget.
Ez kérdőjelre és felkiáltójelre nem érvényes, mivel a kérdő- és
felkiáltó-mondatokat csak akkor tudjuk érzékeltetni, ha ott van az írásjel, de
a szöveget utána is kisbetűvel írjuk a gondolatjel után.
De
ez csak az egyik fele, ennek a szabálynak ugyanis „két éle van”, azaz lehet
másképpen is használni. Ezt a fenti példával meg tudom mutatni.
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk
valahová és ihatnánk
egy kávét. (pont) – Miközben beszélt XY szemeiben
vidám fény csillant. (nagy betűvel folytatódik a
gondolatjel-után) – Tök jó lenne dumálni egyet.”
És hogy ne legyen olyan egyszerű, ezt teljesen fordítva is lehet alkalmazni, amit szintén a fenti példán szeretnék bemutatni:
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová és ihatnánk egy kávét (nincs pont) – javasolta (kis betűvel folytatódik a gondolatjel-után) XY, s miközben beszélt a szemeiben vidám fény csillant (még mindig nincs pont) –, (vessző, és kisbetűvel folytatjuk) tök jó lenne dumálni egyet.”
Ez így ebben a formában egyetlen mondatnak minősül, tehát közben nem rakunk sehová pontot, mert nyilván egyik mondat közepén sincsen mondatvégi írásjel.
És hogy ne legyen olyan egyszerű, ezt teljesen fordítva is lehet alkalmazni, amit szintén a fenti példán szeretnék bemutatni:
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová és ihatnánk egy kávét (nincs pont) – javasolta (kis betűvel folytatódik a gondolatjel-után) XY, s miközben beszélt a szemeiben vidám fény csillant (még mindig nincs pont) –, (vessző, és kisbetűvel folytatjuk) tök jó lenne dumálni egyet.”
Ez így ebben a formában egyetlen mondatnak minősül, tehát közben nem rakunk sehová pontot, mert nyilván egyik mondat közepén sincsen mondatvégi írásjel.
A minden szabályt összesítő konklúzió pedig így szól:
Pontot csak
akkor teszünk a beszéd szövege után, ha a gondolatjelet követően másik mondatot
kezdünk.
Remélem,
érezni/látni a kis különbséget. :)
Ha
elsőre kicsit bonyolult, olvassátok el két-három alkalommal, és meg fogjátok
érteni. Nem nehéz dolog ez egyébként, csak elmagyarázni tart egy kicsit sokáig,
de dióhéjban mindössze ennyiről szól:
nincs pont – kisbetű
van pont – NAGYBETŰ
(a kérdő- és felkiáltójel után pedig szintén csak akkor van nagy
betű, ha új mondatként akarunk hozzákötni valamit a párbeszéd szövegéhez,
egyébként kisbetűvel folytatjuk.)
Így
már nem is nehéz. :D
Remélem,
a magyarázatom érthető volt, és hogy minél több emberhez ez fog jutni.
Mi a helyzet az XY - nal? X. Y. X.Y. XY?????
VálaszTörlésSzia!
TörlésNos, nem tudom pontosan mire gondolsz, én ebben a cikkben az XY-nal a nevet helyettesítettem, egyébként nem hiszem, hogy ennek a névhelyettesítő jelölésnek van különösebb helyesírása, én mindenesetre pontok nélkül láttam majdnem minden alkalommal, és szerintem is úgy esik kézre.
Viszont ennek a "szónak" a helyesírása nem ehhez a szabályhoz tartozik - ez a cikk kifejezetten a párbeszédek helyesírásáról szól, nem a párbeszédelemekéről, vagy épp az azokat helyettesítő részekről.
Ez a bejegyzés azért létezik külön, mert sokan nem ismerik, és ha valakinek el akarom magyarázni ezt a szabályt, sokkal könnyebb és praktikusabb mindenkinek elküldeni ezt a linket, mintsem egyesével leírogatni mindegyiküknek külön-külön. :) Sok időt spórol, hogy külön vettem.