A kritka

Az alábbi cikk a jelenlegi blog elődjéből, az Író Projectből származik. Átalakítások helyenként előfordulhatnak.

 „Kritikát kérek!”, „Írj kritikát, ha elolvastad!”, és társaik.

Ó mondd, hányszor találkoztunk már ezzel a fiction-erdőben kóborolva az interneten?

Mindenkinek kritika kell, ami önmagában nem egy rossz dolog, viszont nem árt tisztában lenni a kritika fogalmával. Ha tudod, mit jelent, és még mindig akarod, akkor az azt jelenti, hogy bátor vagy a visszajelzéseket illetően, és nem csak az önfényezésre vágysz, hanem tűröd a pofonokat is.

Véleményt kérni nem nagy szám, persze abban is benne van a rizikó, hogy az olvasódnak nem fog tetszeni, de ő nem fog Neked megoldásokat kínálni arra, hogy hogyan javíts a hibáidon, sőt, lehet, hogy a hibáidat sem emeli ki. Egy vélemény sosem teljes körű, a vélemény az olvasó saját benyomásainak a megfogalmazása, átadása a szerző felé.

A kritika másabb, több ennél. A kritika részletekbe feledkezik, kifejti, körbejárja, talán még megoldást is kínál rá, és – amit nem szabad elfelejteni – dicsér. Nagyon fontos, hogy a dicséretet soha ne felejtsük ki a kritikából, különben az egész egy nagy pocskondiának fog érződni, és elveszik benne az építő szándék.

Nyilván léteznek olyan írások, amik egyszerűen annyira rosszak, hogy fizikai fájdalmat okoz bármilyen pozitívumot keresni benne… nos, én nem szeretem szítani a feszültséget, de az olyan írásoknak ki is jár a pocskondia… Véletlenül annyira rosszat nem lehet írni, abban már ott van a szándékosság is, az olyan írónak pedig kijár néhány verbális pofon. Szóval csak hajrá. ;)

A kritika fogalma:

kritika (főnév)

Értékelő vélemény, illetve ennek elmondása egy személy van alkotás rossz vagy jó tulajdonságairól személyes megítélés alapján; bírálat.

Most tegyük fel, hogy mindenkinek, aki ezt a blogot olvassa, van egy átlagos története. Nem jó, nem rossz, vannak hibái, de sok jó dolog is van benne – majd ezt a történetet a világ szeme elé tesszük a csodálatos interneten.

Mire számítsunk?

Nyilván mindenki szeretne pár hozzászólást a bejegyzései alá, de ne ringassuk abba a tévhitbe magunkat, hogy csak a szivárványos oldalát fogjuk látni a dolgoknak. Igen, lesznek olyanok is, akiknek nem fog tetszeni, mert hát átlagos színvonalú a történetünk, vannak benne szép számmal hibák, lesz bőven olyan, aki beleköt, azt pedig nekünk valahogyan le kell reagálni. Mert válasz nélkül hagyni egy hozzászólást nagy bunkóság, akkor is, ha az egy negatív vélemény – ezt véssük az eszünkbe.

Ilyenkor mi a teendő?

Nos, első körben veszünk két nagy levegőt, ha nagyon felidegesítettük magunkat, akkor körül sétáljuk a házat párszor, és tíz perc múlva újra ránézünk. Fontos, hogy bepöccent állapotban ne válaszolj senkinek, aki egyáltalán vette a fáradtságot, hogy elolvassa az írásod és még a véleményét is megosztotta. Nyugodj le először, és gondold át legalább háromszor, hogy mit válaszolj neki, majd szépen fogalmazd meg a mondandódat. Ne káromkodj, és végképp ne küldd el a jó édes anyjába az illetőt, legyél érettebb nála – de fogd vissza magad, mert ez könnyen átcsaphat arrogáns viselkedésbe, az pedig szintén nem vet Rád jó fényt, ha lekezelően bánsz az olvasóiddal, csak mert nem tetszik nekik.

Köszönd meg, hogy írt, ha kérdése van, reagálj rá, de tapasztalatból mondom, az ilyenekkel nem éri meg vitába keveredni, mert valószínű, hogy az illető háta mögött ott áll az egész baráti köre és együtt röhögnek a válaszaidon csupán mert unatkoznak. Ne mondj többet a szükségesnél, azzal jársz a legjobban.

„Ne a hangod emeld fel, hanem fejleszd a vitakészséged…”

Másik fontos kérdéskör, hogy miért írnak az emberek kritikát? Nyilván van valami oka vagy célja. Az emberek alapvetően szeretik megosztani egymás között a gondolataikat, ugyanaz a mechanika vezérli, ami miatt ajánlunk egy könyvet egy ismerősünknek.

De ez most nem egy ajánlás, hanem egy kőkemény véleményformálás szakmai szemmel.

Mi az elsődleges cél?

Az, hogy rálátást adjunk/kapjunk arra, hogy milyen is az adott mű, amire érkezik. Ez nem csak az írott művekre igaz, hanem minden másra: filmekre, zenére, képekre, szobrokra, egyéb alkotásokra, akár emberekre is, stb.

Mi következik ebből?

Én speciel nem értek a szobrokhoz, csak annyit, hogy ha ránézek, akkor meg tudom mondani, hogy szerintem szép-e vagy sem. Ebben az esetben nem kritizálom azt a szobrot, csak esetleg kijelentem, hogy „nem értem, mit akar közölni”, vagy, hogy „nekem ez nem tetszik”. Nos, ez az az alkalom, amikor véleményt, nem pedig kritikát mondunk, és ez a jobbik eset, mert mi van akkor, ha egy hozzá értő, vagy még rosszabb, ha maga a készítő ott áll a hátam mögött, és durván visszaszól a kritikánkra: „Csinálj jobbat, ha tudsz!”. Teljesen igaza van: Véleménye mindenkinek lehet és van, de kritizálni csak annak szabad, aki ért hozzá! Ezt jegyezzük meg, máskor is fontos lehet.

Akkor most írjunk kritikát:

• Miért jó ez az alkotónak?

Ha mi írunk másnak, akkor javítani tudunk az alkotó hibáin, ha vannak (éspedig vannak, még a legjobbaknak is). Ebből következik, hogy ha ő megfogadja a tanácsainkat, akkor olyan történetet olvashatunk, ami nekünk is jobban tetszik, mert az író magasabb minőséget képes produkálni. Ha viszont szerintünk hibátlan a történet, amit olvasunk, akkor is illessük pár dicsérő szóval, hiszen megérdemli, ha már olyan jót ír, hogy kifogástalannak véljük.

Úgyhogy ajánlom mindenkinek – ígérjék meg ezt: „Mindenkinek írok véleményt, akinek beleolvasok a történetébe!” Ha ezt az „esküt” letesszük, elérhetjük, hogy magasabb színvonalú legyen a mai „írótársadalom”.

Viszont ami nagyon fontos: ne mondjuk meg a másiknak, hogy mit csináljon! Tanácsot adni szabad, kész terveket a kezébe adni nem. Ne találjuk ki helyette a történetet, majd azt ő tudja, hogy mit akar. Ha pedig nem tudja… nos… ilyenkor általában ez meg is látszik a sztorin. És mire van szüksége egy ilyen sztorinak? Hát kritikára! Bravó, jó a következtetés! ;)

• Aztán folytathatjuk egy másik kérdéssel: Miért jó ez nekem?

Azt már megbeszéltük, hogy ha olvasóként funkcionálok, akkor miért jó, de azt még nem, hogy ha író vagyok, akkor miért.

Ez az a kérdés, amire mindenki tudja a választ, ha már kapott ilyet: vannak dolgok, amiket az író maga nem áthat. Mivel annyira közel áll a történethez, ezért nem képes távolról figyelni az összképet, sokkal könnyebben elveszik a részletekben, mint az olvasó. Emiatt gyakran fatális – főleg logikai – hibáktól mentheti meg az olvasó a szerzőt egy-egy jó kritikával.

Lépjünk tovább:

Hogyan írjunk kritikát?

Sokféleképpen megtehetjük, de semmiféleképpen se anonimként – még akkor se, ha negatív a közölnivalónk. A névtelenség ellenszenvet kelt abban, akinek címezzük. Mondjuk a negatív vélemény is, de az már más kalapba tartozik. Lényeges, hogy figyeljünk oda a stílusunkra, nehogy megbántsuk az írót.

Most pedig többé-kevésbé valós szituációkba keverlek Titeket. Tegyük fel, hogy ezek a vélemények illetve kritikák a mi kis átlagos történetünkre érkeztek. Az egyszerűség kedvéért én most eldöntöm, hogy ez egy humoros-romantikus sztori.

Egy korábbi cikk mintájára tíz különböző kategóriába szedem a véleménytípusokat a legalpáribbaktól a legdicsérőbbekig.

Kezdjünk egy kis kiképzéssel – jöjjenek először a negatív megnyilvánulások és aztán térjünk át a pozitívabbakhoz. Miközben olvassátok őket, akár végig is gondolhatjátok, hogyan reagálnátok egy-egy ezekhez hasonló hozzászólásra.

1. Akinek nem tetszik

„Szia! Bocsi, hogy ezt mondom, de szerintem az írás jóval magasabb szinten kezdődik. Nekem nem tetszik az egész. XY”

Drága XY, köszönjük, hogy megtiszteltél azzal, hogy ránk fordítottál az életedből tíz percet, és még el is mondtad a véleményed…! Nem volt épp kedves, de tudott köszönni.

2. Aki unatkozik

„Szeva! Elolvastam, amit írtál, de nekem nem tetszett. Már ne is haragudj, de én a helyedben ezt nem hoztam volna nyilvánosságra, inkább államtitoknak nyilvánítottam volna. Na, csá! XY”

Hát igen, ő az, akinek unalmasan telnek a délutánjai, és már annyiszor írt véleményt különböző emberekhez, hogy már-már meg tanult burkoltan sértegetni. Hadd gratuláljunk, XY, örvendünk, hogy mi voltunk a következő áldozatod!

3. A bunkó paraszt

„Hát ez egy lapátra való kutyasz.art sem ér!”

Köszönjük, kedves Anonim, hogy ilyen őszinte voltál, de azért ennyire nem kellett volna. Ráadásul köszönni sem tud, káromkodik, és még a nevét is lusta odaírni ennek a nyúlfarknyi „szövegnek” a végére.

4. A fenékarc

„Hi! Nemtom honnan szedted, hogy neked írnod kéne de aki ezt tanásolta neked az naon átba.szott!!!!!! Ilyen béna történetet még sosem láttam!!! Jbban tennéd, ha most azonnal abbahagynád és leszednéd az egészet, mert BORZALMAS! H lehet ilyen nyomorékokról történetet írni, minj felfordul a gyomrom!!! A főszerplő meg egy ribanc, biztos te is ojan lehecc!!! xD Egyébként is milyen név az, hogy Alis meg Joe???Mennyé má, tök sz.arvagy és béna az íráshoz, mert amúgy is úgy írsz, mint egy ovis!!! Na csá! XY”

Ez szép… Helyesírási hibák és vulgáris kifejezések egymás hegyén-hátán, ráadásul egy utolsó szajhának titulálja az írót. Baja van mindennel, ami a történet része, nem tudja a szereplők nevét leírni, abban is hibát lát, amiben alapvetően nincs semmi olyan, amit az író bűneként fel lehetne róni. Triplán használja a mondatvégi írásjeleket, ezzel is hangsúlyozva a az egyéniségéért járó „fenékarc” megnevezést.

Na, ő pont az a kategória, akinek csak köszönjük meg a fáradozását, majd vegyük tudomásul, hogy élnek még nagyon hülye egyedek a Földön. Nem kell tovább foglalkozni vele, hadd legyen kretén, ha neki úgy jó. Egyszer majdcsak felnő.

Viszont ha ijesztően sok ilyet kapunk olyan emberektől, akik között nincs kapcsolat, akkor azért gondolkodjunk el azon, hogy alkalmasak vagyunk-e az írói pályára. Az is lehet, hogy csak változtatnunk kéne valamin.

5. A szűkszavú sokatmondó

„Wáááááááá! Hát ez ku.rvajó!!!!!!! FOLYTAAAAASSSDDDDDD!!!!!!”

Azt hiszi jó fej, ha egy ismeretlennek káromkodik – ha a címzettet ismeri és mindig ír véleményt, akkor kevésbé gáz, de azért én szívesen meghallgatnám, hogyan ejti ki a hosszú D-t. Viszont amit becsülni kell benne az az, hogy legalább írt, lelkes, és kíváncsi a többire is. Amit viszont nem becsülünk az az, hogy luxus köszönni és az előbb is említett anonimitás. Persze például egy fórumon ezt is elnézhetjük a kis drágának. Köszönjük, legalább lelkesít!

6. A hétköznapi

„Csumi! Tetszik a történeted, örülnék, ha folytatnád, mert engem érdekel. XY”

Becsülendő, hogy írt nekünk, Kedves XY, többet is elfogadtunk volna fél sornál, de azért még köszönjük!

Van is, meg nincs is… semmit nem mondott, csak azt, hogy tetszik, és hogy olvasná tovább is. Ez már egy alap löket, ha van kinek írnunk, nemde?

7. A vélemény

„Halii! Minden részed olvastam, szerintem jól írsz, de párszor nem értem, hogy mi történik. Lehet, hogy el kéne olvasnom még egyszer a 13. részt, és úgy világosabb lenne, csak siettem. Amúgy nagyon bírom a főszereplőt, Alisa-t, meg Joe-t is, mert jó arc. Alisa jó barátnőm lehetne. Remélem, folytatod! XY”

 XY kicsit burkolta az információkat, de azért látszik, hogy nem épp a leghozzáértőbb emberrel állunk szemben. A lényeg az, hogy tetszik neki, bírja a szereplőinket, de ott van a célzás is, hogy fogalmazhatnánk kicsit érthetőbben is. A nagyon sértődékenyeknek lehet, hogy ez bántó, de ez legalább hajlik az oly sokat emlegetett kritika felé. Neki is köszönjük!

8. A kritikaszerűség

„Helló! Imádom a történeted, de azért lenne rajta mit javítani. Bizonyára nem régen írhatsz, éppen ezért sok sikert kívánok a fejlődésben! XY”

XY rálépett az őszinteség rögös útjára, köszönjük neki, hogy írt. Azt persze nem árulta el, hogy mik a hibáink, ránk bízta, hogy találjuk ki – ezt már kevésbé köszönjük. Ha már őszinte, akkor legyen még őszintébb, és írja meg, hogy szerinte min kéne csiszolni. „A kisujját nyújtja, és kell a fél karja.” – Rendben, de a fél őszinteséggel nem megyünk sokra, csak a buksinkat törhetjük rajta. Elsiklani viszont nem érdemes fölötte, mert nem sértegetett, hanem dicsért és feltételezett. Az pedig nem bűn.

Egy szó, mint száz: ilyet ne nagyon írjunk, akkor inkább maradjunk az egyszerű véleménynél.

9. A lelkes dicséret

„Sziaaa! A te történeted annyira, de annyira jóóóóó! *.* Úgy imádom, már alig várom, hogy kiderüljön mi lett Alisával!!! Egyszerűen bolondulok érte, a rajongód vagyok! Hogy tucc ilyen jól írni? És Joe olyan kis édes, annyira imádom és úgy irigylem Alisát, amiért ilyen pasija lesz! Ugye az lesz? Mondd, hogy igen! Már alig bírom kivárni, hogy összejöjjenek! Siess a következő résszel, mert nagyon izgulok!!! XY”

 Milyen kis édes! =D Legfőképpen a rajongó szó az, ami miatt az író sokszor el fogja olvasni, miután megkapta. Ha azt szeretnénk elérni, hogy az író nagyobb lendülettel folytassa a történetét, akkor egy ilyennel kell meglepnünk, mert ez egy igazi önbizalombomba. Dicsérő szavak egy rakáson, első olvasásra fel sem lehet fogni rendesen, de azt tudjuk, hogy aki írta, annak nagyon tetszik az alkotásunk. Minden szavából sugárzik a lelkesedés, szinte istennek érezzük magunkat, mire a végére érünk.

Ami nem jó: egyetlen hibát sem közöl, ez valahogy eszébe sem jut – ami nem feltétlenül baj, de lehet olyan történettel találkozni, amelyikre már érkezett már ilyesfajta vélemény, és közben lett volna pár szembeszökő hiba, amit érdemes kiemelni. Habár ez lehet, hogy abból adódik, hogy őt nem zavarja pár elgépelés; erre bizonyíték a „Sziaaaaa” és a „jóóóó”.

XY-nak ismételten köszönjük, hogy írt.

10. A nagybetűs KRITIKA

„Szia! Nem rég találtam rá a történetedre, és szerintem érdekes. Sok benne a fordulat, de alkalmanként kicsit túlzásba viszed, és hamar váltasz a cselekvések között. Lehet, hogy ezzel a drámai fordulatokat szeretnéd érzékeltetni, de véleményem szerint jobban tennéd, ha kicsit lassítanál, mert néhol követhetetlenek a változások. A főszereplőd viszont nagyon kedves, mondjuk néha túl naiv, bár a többi szereplőd kissé jellemtelen. Lehet, hogy túlságosan az elején járunk még a történetnek, és azért gondolhatom így. Remélem, későbbre kiforrnak a jellemek is.

Ezen kívül a leírásaid néhol pontatlan képet adnak, és az is előfordult már, hogy meghazudtolták magukat. Én például nem láttam még tölgyből készült fenyőajtót, míg nálad egy részen belül ugyanaz az ajtó kétféle fából készült. Az ilyenekre vigyázz, hogy többször ne kövesd el, mert az ezeken elcsúszhat a jelenet komolysága és átválthat valami olyanba, amit nem igazán szeretnének írni az írók. Gondolom, te sem akarsz a nevetség tárgya lenni pár buta kis hibáért.

És lenne itt még valami: tanácsolnám, hogy mielőtt felteszed, nézd át, mert minden részedben akad pár elgépelés, és nagyon kizökkent az olvasásból.

Amit viszont nagyon szeretek, azok a párbeszédek, a humor és maga az alaptörténet. Rémesen kíváncsi vagyok már, hogy ebből a hatalmas zűrzavarból mit hozol ki a végére. Engem biztosan érdekelni fog.

Megpróbálok máskor is írni, ha az időm engedi. XY”

 Na, ez lenne az, ami igazán építő jellegű, tartalmas. Egyik kezével üt, míg a másikkal simogat, de egy igazi kritika ilyen. Persze sokkal jobb, ha csak simogat, de ha szükség van rá, akkor ki kell emelni a hibákat, és tanácsot is ad hozzá, hogy mivel lehet javítani rajta. A megfogalmazása nem komolytalan, de nem is túl komoly, és ritkán használt idegen szavaktól mentes – ez legfőképpen akkor fontos, ha látjuk az írásokon, hogy az író nem nagyon használja őket. Mégiscsak annak kell alkalmazkodni, aki olvassa a másikat. ;) Persze, ha nem találunk semmit, amit hibának veszünk, akkor elmondhatjuk neki mindazt, amit jónak találunk, hadd lássa, mennyi jó oldala van a történetének.

Aztán ha a végét nézzük, akkor ott van benne, hogy érdekli a folytatás is, és még egy ígéret is, miszerint írni fog máskor is.

Ez igen XY, így kell kritikát írni!

És még akad itt pár dolog, amit érdemes megfogadni annak érdekében, hogy szimpatikusak legyünk az író szemében:

· Ne sértegessük az írót, kivéve akkor, ha a harmadik vagy a negyedik pontba sorolnánk magunkat.

· Bánj úgy vele, ahogyan te szeretnéd, hogy bánjanak veled!

· Figyelmesen olvasd el azt, amire írsz! Találkoztam már, olyannal, hogy az aktuális véleményező szerint meghalt a főszereplő, miközben ez a történet végén egyáltalán nem derült ki egyértelműen (mindezt egy verseny keretei között az egyik zsűri állította, és azért húzta le az adott – egyébként jó – művet, mert ő nem szereti, ha meghalnak a szereplők… Elég gáz.). Nem veszik jó néven az írók, ha az olvasóik elsiklanak a teljesen egyértelműnek tartott információk fölött. Tehát nem árt odafigyelni.

· Ne mondd azt, hogy „ez nagyon béna”! Tanuljunk a képzeletbeli szobros esetről. Ha viszont jogosan állítod ezt, akkor is próbáld meg a legkevésbé sértően és burkoltan a „művésznek” feltálalni.

· Ne befolyásold magad! Ha olyan helyre írsz, ahol láthatod más véleményét, akkor csak utólag olvasd el őket.

Ha pedig mi kapunk véleményt (néha előfordul), akkor mindenképpen tegyük meg a következőket:

· Köszönjük meg, hogy írt, és közben legyél kedves! A fenékarcoknak és a bunkó parasztoknak nem kötelező válaszolni, de ha valahol látok ilyet, bennem mindig feléled a késztetés, hogy diplomatikusan elküldjem a búsba.

· Ne követeld a kritikát, mert egy akaratos embernek még kevésbé fognak írni. Inkább bűvöld el őket azzal a maximummal, amit ki tudsz préselni magadból!

· Itt is igaz, hogy bánj úgy a másikkal, ahogy te szeretnéd, hogy kezeljenek téged. Ha kapsz egy tízes kategóriájú kritikát, akkor ne ugorj a másik torkának, mert pár dolgot máshogy lát, mint te. Gondold át azokat, amiket leírt Neked, mert lehet, hogy pont ő tudja a megoldást az összes írásbeli problémádra. Ne légy gyerekes.

· Vizsgáld meg a rád érkezett vádakat és csak akkor ellenkezz, ha szerinted alaptalan. Ha ez nem így van, akkor azt fogják hinni rólad, hogy rögtön elsírod magad, ha csúnyábban szólnak hozzád. Ha pedig egy idióta ír rád és támadsz… nos, ilyenkor azt bizonyítod, hogy egyugyanazon a szinten vagytok.

· Ha hibáztál ismerd be! Így sokkal bölcsebbnek fognak titulálni. Ha tényleg volt egy hibád, akkor jobb azt mondani, hogy „Igen, tényleg, köszönöm az észrevételt”, minthogy „Most te mié’ szólsz bele? Nem rád tartozik”. Ha felteszed a netre, onnantól kezdve mindenkire tartozik.

· Ha viszont nincs igaza, segítségedre vannak az érvek. Kulturáltan mondd el neki, hogy ezért és azért nem helyes az állítása.

· Érdemleges válasz kéretik! Ha kapsz egy tizenöt soros véleményt, akkor ne csak annyit írj vissza, hogy „köszi”! Biztosan több gondolat is eszedbe jutott, mialatt olvastad, és ha a véleményező már rád fordította az idejét, akkor legalább öt sorban próbálj meg válaszolni. És ugyanez igaz a másik végletre is: egy fél soros mondattöredékre ne válaszolj egy oldalban. Kinevetteted magad.